Magyar Kurir

Katolikus Hírportál
  1. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai november 3. és 7. között ad limina látogatást tesznek Rómában. Ennek emlékére a Vatikáni Kertekben a Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló mozaikot helyeznek el. Az alábbiakban Kovács Zoltán mariológus, egyetemi tanár, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára írását olvashatják.
  2. Tíz éve, 2016. október 30-án súlyos földrengés pusztított a közép-olaszországi Norcia térségében, ahol összedőlt Európa védőszentje, Szent Benedek szülővárosának gyönyörű román kori bazilikája. XIV. Leó pápa az évforduló alkalmából október 31-én a vatikáni Kelemen teremben fogadta a térség városainak és falvainak 350 fős küldöttségét és az összehangolt újjáépítés folytatására buzdította őket.
  3. Tetjana Sztavnicicsi, az ukrajnai Caritas elnöke elmondta a SIR hírügynökségnek, mi zajlott a színfalak mögött a rendkívül kényes humanitárius mentőakcióban, amelynek célja az orosz megszállás alatt álló Oleski lakóinak kimenekítése volt. Egy nő, miután leszállt a buszról, így fogalmazott: „Kijutottunk a pokolból.”
  4. 330 évvel ezelőtt, 1696. november 4-én hullatta először könnyeit a máriapócsi kegykép.
  5. Befejeződött a pilisszántói Páduai Szent Antal-templom belső felújítása. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök október 25-én, vasárnap ünnepélyes szentmise keretében áldotta meg a megújult templomot. A liturgia előtt tartották a templom történetét bemutató könyv bemutatóját.